Visszabiciklizni az időben

Akár szólóban, akár családdal, akár kezdőként vagy rutinos bringásként is érdemes nekivágni az alsó-ausztriai vidéknek. A régió számos gyermekbarát, sík és autómentes útvonalat kínál, de a kalandorok sem fognak unatkozni, hiszen a helyszín tökéletes a terepkerékpározásra is.

A ráérős tempót kedvelőknek a Duna-menti kerékpárút biztosít jól karbantartott útszakaszt, amely az Atlanti óceán és a Fekete-tenger közötti EuroVelo 6 elnevezésű kerékpárút ausztriai része is egyben. A nemzetközi kerékpárút a német Passautól egészen Bécsig kanyarog, majd innen Pozsony felé veszi az irányt. A viszonylag sík, könnyű út a Nibelung-énekek legendás középkori várai és tájai, valamint zöldellő szőlőültetvények mentén halad el.

Útközben lélegzetelállító kilátásban gyönyörködhetünk, megállhatunk egy-egy kiváló étteremben, borozóban. Színvonalas szállást találhatunk a környék „bett&bike” szálláshelyein, illetve, ha tartanánk egy nap pihenőt, akár hajóra is szállhatunk, hogy egy ideig a Dunán folytassuk kalandunkat. A németül Donauradweg néven ismert útvonal egyébként akár három nap alatt is ledarálható, de a komótosabbak egy hétig is karikázhatnak rajta.

Duna-menti kerékpárút, Weitenegg látképe

© Franziska Consolati

Az Ybbstal-kerékpárút ugyancsak víz mellett vezet, de a Duna helyett itt az Ybbs és az Erlauf folyók, azok fürdőhelyei és holtágai, valamint kristálytiszta vizű fürdőtavak keresztezik utunkat tekerés közben. Éppen ezért ez a túra igen népszerű a nyári időszakban, hiszen ha kimelegedtünk, biztos, hogy találunk a közelben egy vízparti pihenőhelyet, fürdőtavat, ahol megmártózhatunk és lehűthetjük magunkat. A Lunzi-tónál – ami Alsó-Ausztria egyetlen természetes tava, – lehetőség van az úszás mellett még különböző vízi sportokra is: bérelhetünk csónakot, de akár SUP-pal is szelhetjük a vizet.

A folyók menti útvonalon ezen kívül érdemes a kis helyi múzeumokba, templomokba és hangulatos kávézókba is ellátogatni, hogy testközelből ismerjük meg a régió kultúráját. Az Ybbsitz melletti kovácsműhelyek vidéke különleges kulturális élmény: a tradicionális műhelyek a víz erejét kihasználva működnek immáron fél évezrede.

Az útvonal sík szakaszok és enyhe emelkedők keverékét kínálja, így mindenki számára élvezetes tekerést biztosít. Emellett a kalandvágyók letérhetnek a főútról, hogy felfedezzék a hegyi ösvényeket vagy a kihívást jelentő off-road útvonalakat is.

Az Ybbstal kerékpárút

© Josef Wittibschlager

És ha már kaland, akkor irány a Wexl Trails bringapark! Egy bezárt sípálya helyén alakították ezt a több mint 70 kilométernyi pályarendszert, ahol meredek kanyarok, ugratók és bukkanók várják a hegyikerékpározás lelkes művelőit. Akár az izgalmas lejtmenetek, a technikás singletrailek vagy a laza erdei ösvények hívei vagyunk, itt mindenki számára akad kihívás.

Ám a Wexl Trails egyúttal családbarát is: vannak itt gyerekek és kezdők számára kijelölt pályák is, a Bécsi Alpok zöldellő rétjei és nyugodt patakjai pedig magával ragadó hátteret szolgáltatnak a hegyikerékpáros kalandokhoz. Az év során különböző rendezvényeket, versenyeket és workshopokat szerveznek itt, amelyek a világ legkülönbözőbb tájairól hozzák össze a bicikliseket.

Wexl Trails

© Ian Ehm

Az Iron Curtain Trail az EuroVelo 13 nevű kerékpárút alsó-ausztriai szakasza. A Finnországot a Fekete-tengerrel összekötő út ezen 200 kilométeres része az egykori Vasfüggöny nyomán kanyarog úgy, hogy közben többször átlépi a cseh-osztrák határt. Miközben az egykori demokratikus nyugat és kommunista kelet közötti határmezsgyén tekerünk, az őrtornyok, bunkerek, határkerítések és emlékművek izgalmas időutazásra invitálnak a múltba, ami egy új dimenzióval gazdagítja utunkat.

Blockheide Natúrpark az Eurovelo 13 mentén

© Franziska Consolati

Ha a távolabbi múlt hívogat, a Kolostorok-királyok-művészek kerékpártúra bővelkedik a történelmi helyszínekben. Piknikezhetünk a laxenburgi kastélyparkban, megcsodálhatjuk a közel ezeréves Heiligenkreuz kolostort, a Römertherme Badenben pedig úgy fürdőzhetünk, akárcsak a rómaiak.

Közben a helyi művészek és kézművesek munkáit is megismerhetjük: műtermekben és műhelyekben időzhetünk, ahol festők, szobrászok, fazekasok és más kézművesek engednek betekintést az alkotási folyamatukba.

Két napot érdemes a túrára szánni, hogy mindenre maradjon elég idő. Mivel néha erdei ösvényeken is haladunk, érdemes trekkingbiciklivel vagy annak elektromos változatával belevágni.

Thallern birtok a Klöster Kaiser Künstler kerékpárúton

© Tomas Slavik

Ausztria legnagyobb borvidékén a Weinviertelben 14 ezer borász készíti az osztrák bortermelés egyharmadát. A régiót egy 1600 km-es kerékpárút-hálózat szővi át, amely könnyű, családbarát utakat kínál a bicikliseknek, hiszen javarészt autóutaktól távol, sík terepen tekerhetünk.

A Retz városából induló kerékpáros csillagtúrák szőlőskertek mentén, pincesorokon keresztül vezetnek. Érdemes felfedezni a környéket, hiszen borozók és éttermek tarkítják az EuroVelo 13-as kerékpárút ezen szakaszát. A helyi borászatokban díjnyertes borokat kóstolhatunk, és megismerhetjük a borkészítés folyamatát is. Retz óvárosán át tekerve megcsodálhatjuk a jól karbantartott középkori épületeket és a szélmalmot is, de a városi múzeumba is ellátogathatunk, amely egy régi kolostorban kapott helyet.

Felfedezhetjük a közeli Thayatal Nemzeti Parkot is, ami drámai mészkőszikláknak, buja erdőknek és kanyargó folyóknak ad otthont. A festői Thaya-folyó mentén is tekerhetünk, élvezve a kristálytiszta víz és a vadvilág látványát. Akár egyedül, családdal vagy csoportban vágunk neki, Alsó-Ausztria útvonalai minden bringás számára kihagyhatatlanok.

Zipf Mailberg pincesor

© Romeo Felsenreich

A tartalom az Alsó-Ausztria megbízásából, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Írta a HVG