Falcao klubot válthat a nyáron – sajtóhír

Nemzetközi sajtóbeszámolók szerint a rutinos kolumbiai támadó nem hosszabbítja meg szerződését spanyol csapatával…

(Photo by Angel Martinez/Getty Images)

Germán García Grova beszámolóiból kiderült, hogy a spanyol élvonalbeli Rayo Vallecano nem fogja meghosszabbítani veterán gólgyárosa, Radamel Falcao idény végén lejáró szerződését, aki így szabadúszóként kereshet új csapatot magának.

A 38 esztendős csatár korábban az FC Porto, az Atlético Madrid és az AS Monaco együttesében is bizonyítani tudta gólérzékenységét, majd utóbbitól kölcsönben a Manchester United-ben és a Chelsea-hez is kipróbálta magát. Ezt követően 2019 és 2021 a Galatasaray futballistája volt, majd a vallecasiakhoz került. Falcao az első szezonjában 22 mérkőzésen hat gólt szerzett a Rayónál a La Ligában, az aktuális idényben pedig 22 fellépés alatt csupán négyszer volt eredményes, melyből három gólt a Király-kupában szerzett.

Európai kalandjait megelőzően Falcao az argentin River Plate gólfelelőse volt, amelynek színeiben 2004 és 2009 között 111 találkozó leforgása alatt 45 gólt jegyzett.

Falcao a korábbi kijelentése szerint nyáron visszatérhet Dél-Amerikába, de ázsiai ajánlatai is lehetnek.

fociclub