Karinthy Frigyes által megfejtett keresztrejtvényekre licitálhat egy árverésen

Persze felvetődik a kérdés, mennyire valós a történet, ám ezt erősíti, hogy számtalan más, hiteles kézirattal együtt került az antikváriumba a három újság, másrészt Karinthy Frigyes valóban szenvedélyesen rajongott a keresztrejtvényekért.

De talán kezdjük azzal a nyomozást, hogy a híres író kezébe kerülhetett e egyáltalán az Újság nevű lap 1937 decemberi, 1938 januári és májusi száma, amelyekben a megoldott keresztrejtvények szerepelnek? A válasz igen, hiszen Karinthy ezer szállal kötődött a laphoz, 1906-ban, 19 évesen ott kezdte az újságírói munkáját és ott kötött életre szóló barátságot Kosztolányi Dezsővel és később is rendszeres olvasója volt az Újságnak.

1937-től amúgy Karinthy az Üllői út 66/b számú házban élt, már túl volt a súlyos agyműtétjén, amelyet az agydaganata miatt végeztek el Stockholmban. Továbbra is alkotott, könyvei jelentek meg és a kávéházi életről sem mondott le. 1934-től leginkább a Centrál kávéházban töltötte az idejét, de korábban rendszeresen megfordult a New York kávéházban, a Japán kávéházban, a Baross kávéházban és a Balaton kávéházban, a halála előtt pedig sokszor feltűnt a Vörösmarty tér egyik kávéházában is. A Centrálban észlelte először a súlyos betegsége tüneteit és később, a műtét után itt kezdte írni az Utazás a koponyám körül című művének első fejezeteit.

A kávéházban az írás mellett rendszeresen kártyázott a társaságával, sakkozott, dominózott és talán a legtöbbet keresztrejtvényt fejtett.

És már nem volt annyira vidám, közlékeny, mint korábban. Részben a betegsége miatt, részben mert 1936 novemberében elhunyt a barátja, Kosztolányi Dezső. Mindig azt mondogatta, ő is hamarosan utána megy. Rajongott a keresztrejtvényekért, amihez köze lehet egy bizonyos Gratzer Józsefnek, aki titkára volt az írónak, mellette pedig csak keresztrejtvény-királynak nevezeték. Nem mellékesen az Újságban megjelenő rejtvényfajtát is ő honosította meg itthon, volt, hogy egyszerre 150 lap vásárolt tőle keresztrejtvényeket. Karinthy végül megvált tőle titkárként (sokak szerinte az író második felesége, a meglehetősen akaratos Böhm Aranka rábeszélésére), ám a viszonyuk később sem romlott meg, rendszeresen találkoztak.

Karinthy nem egyszer az írásaiban is szóba hozta a rejtvényfejtés-mániáját. Szerette a különleges agytornát, idővel pillanatok alatt végzett az újságokban megjelent rejtvényekkel, ám viccesen megírta, egy esetben kifogott rajta egy szórejtvény, amely csak ennyi volt: Kas.saison.Ka. Állítása szerint három hétig törte rajta a fejét, míg nem egy nap az ötéves unokaöccse, aki épp akkor tanult olvasni, meglátta a jegyzetei között és kiolvasta: Kassai sonka…

Karinthy aztán 1938. augusztus 29-én Siófokon kapott agyvérzést és hunyt el a Vitéz Panzióban, ahol évek óta időzött nyaranta.

A Múzeum Antikváriumba került három újságot gyaníthatóan az asztaltársaságának egyik tagja tette el emlékbe, és nála lapult hosszú évtizedekig egy fiókban, vagy pedig egy kávéházi pincér, aki az asztalhoz vitte a friss újságot. Ezt már sosem tudjuk meg. Aki viszont szeretne hozzá jutni a különleges Karinthy-relikviához, a Múzeum Antikvárium június 6-án esedékes árverésén licitálhat rá.

Írta a Magyar Hírlap