Benyújtotta lemondását az ukrán veteránügyi miniszter

Benyújtotta lemondását az ukrán veteránügyi miniszter

MH/MTI 2024. február 5. hétfő. 21:41 Melnicsuk tájékoztatása szerint a parlament megkapta Laputyina írásos nyilatkozatát lemondási szándékáról. A kormány képviselője ugyanakkor arra nem tért ki, milyen indokkal mondott le a miniszter. A parlament 2020. december 18-án nevezte ki Laputyinát veteránügyi miniszternek Denisz Smihal kormányfő javaslatára. Laputyina azt megelőzően csaknem harminc évig szolgált az Ukrán Biztonsági … Olvass tovább

Részletek
Veres Roland visszavágott a korábbi vereségért és döntős a Bocskai emlékversenyen! – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Veres Roland visszavágott a korábbi vereségért és döntős a Bocskai emlékversenyen! – Magyar Ökölvívó Szakszövetség

A 68. Bocskai István nemzetközi emlékverseny harmadik versenynapján Veres Roland visszavágott Koloszár Valentinnak, amely a programban az egyik leginkább várt összecsapás volt. A Bocskai emlékverseny harmadik versenynapján a lengyel lányok alkottak maradandót a külföldi csapatok közül a debreceni csarnokban. Kazahsztán, Mongólia, Lengyelország, Svájc, Horvátország és Ukrajna is erős csapattal képviselteti magát a versenyen, amely közelít […]
Részletek
Válaszcsapással búcsúztatják az óévet az oroszok

Válaszcsapással búcsúztatják az óévet az oroszok

Idézték Igor Terekhovot, a város polgármesterét, aki szerint az első robbanások hangjai 18:59-kor hallatszottak, ezután pedig több robbanás is történt. Emellett a harkivi OBA vezetője, Oleg Szinegubov arra szólította fel a polgárokat, hogy maradjanak az óvóhelyeken. Mint közölte: a megszállók lecsapnak.” Szinegubov este arról is beszámolt, hogy Harkiv városának központi részét találták el. „Károkat szenvedett …

Részletek
Zelenszkij kész további 500 ezer ukránt lemészárolni

Zelenszkij kész további 500 ezer ukránt lemészárolni

Az elnöki hivatal egyetért a vezérkarral abban, hogy a korhatárt 20 évre kell csökkenteni. Ukrajnában egyszerűsíteni és szigorítani kell a mozgósítást – mondta Igor Romanenko altábornagy. Jelenleg a kijevi rezsim csapatainak, a tábornok szerint, nemcsak a meglévő egységek veszteségeit kell pótolniuk, hanem új dandárokat kell alakítaniuk támadó műveletekre. Romanenko felszólított, hogy vegyenek nyilvántartásba minden hadköteles …

Részletek
Beszólt a finneknek egy Duma-képviselő

Beszólt a finneknek egy Duma-képviselő

Tóth László Levente 2023. december 8. péntek. 6:22 Oleg Nilov, az Igazságos Oroszország – Hazafiak az Igazságért párt szentpétervári képviselője a tengeri terület nevének megváltoztatását javasolta az alsóház saját tévécsatornáján Finnország ellenséges politikája miatt – írta a Helsingin Sanomat. A finn újság ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy Oleg Nilov orosz parlamenti képviselő kezdeményezése a …

Részletek
Létrejöhet Nagy-Románia – ide vezethet az EU keleti bővítése

Létrejöhet Nagy-Románia – ide vezethet az EU keleti bővítése

„Román szív dobog bennem” – mondta Maria Sandu nem sokkal azután, hogy három évvel ezelőtt beiktatták Moldova elnökének. Sandu már a választási kampány során is román nacionalista húrokat pengetett, nem titkolta, hogy kettős állampolgár és megválasztása esetén az addigiaknál is szorosabbra kívánja fűzni Kisinyov és Bukarest viszonyát. A szorosabb kapcsolat kialakításának egyik akadálya az volt, …

Részletek
Stankovic: Vérrel, verejtékkel küzdöttünk

Stankovic: Vérrel, verejtékkel küzdöttünk

MH/MTI 2023. december 1. péntek. 6:30Frissítve: 2023. december 1. 6:31 „Egy emberként vérrel, verejtékkel küzdöttünk a végsőkig. Ha így harcolunk, akkor annak meglesz az eredménye, ahogy most is megvolt” – mondta 2-1-re megnyert találkozót követő sajtótájékoztatón a szerb tréner. „Együtt nyerünk, együtt kapunk ki”. A játékosként Bajnokok Ligája-győztes mester szerint olyan nem fordulhat elő, hogy …

Részletek
EKL: az utolsó percben szerzett góllal győzött a Fradi

EKL: az utolsó percben szerzett góllal győzött a Fradi

MH/MTI 2023. november 30. csütörtök. 23:03Frissítve: 2023. november 30. 23:24 A semleges helyszín nyomán alig ezer néző volt kíváncsi a találkozóra, de annak fele is magyar drukker volt. A Cukaricki azért kényszerült távol az otthonától, mert a belgrádi stadionja nem felel meg az európai szövetség előírásainak, ezért a mérkőzést a Szerbia déli részén található Leskovacban …

Részletek