A Sevillát is megjárt szélső új csapatot talált az NB I-ben – HIVATALOS
Rutinos labdarúgóval erősítettek…
Rutinos labdarúgóval erősítettek…
Biztosan te is jártál már úgy korábban, hogy elutaztál egy csoda szép helyre egy szál bőrönddel, és annyi mindent vásároltál, hogy már nem fértél bele a saját poggyászodba, és be kellett szerezned egy másikat.
José Mourinho nagyra tartja a holland tehetséget!
Éveken át Európában is szerepelt…
A 2023-as évet Argentínában töltötte…
MH/MTI 2023. december 7. csütörtök. 7:59 Az A csoportban sereghajtó vasiak már a nyitónegyedben tetemes hátrányba kerültek Andalúziában, a folytatásban pedig csakhamar 15 pontra nőtt a különbség. A magyar válogatott alapembere, Perl Zoltán kiemelkedett társai közül, de a nagyszünetben így is 45-27 volt az állás. Térfélcsere után sem változott a játék képe, az utolsó felvonás …
2023. november 21. kedd. 21:21 A keddi folytatásban – melyre felépült sérüléséből a válogatott Benke Szilárd – az NB I-ben 7/1-es mérleggel második helyezett vasiak a szintén 1/2-es BL-mérleggel álló Periszterit fogadták. A nyitónegyedben az ellenfél vezetett, a legnagyobb különbség 16-25-nél alakult ki, a hazaiaknál főként Matt Tiby volt elemében. A folytatásban 17 ponttal elhúzott …
2023. november 16., 08:00 Elérkezett a november, de most már tényleg. Pontosabban elérkezik majd szombaton, mert akkorra elér minket egy markáns lehűlés, és a maximumok sem lesznek már két számjegyűek a pozitív tartományban. Az időjárásunkat és egész Európa időjárását anticiklonális hatások alakítják, legalábbis azokon a részeken, ahol nyárias meleg van – mert még ilyennel is…
MH/MTI 2023. október 19. csütörtök. 6:59 Az első negyedben sorozatban három triplája volt a spanyol Király Kupa címvédőjének, ennek ellenére nem tudott megnyugtató előnybe kerülni. A második felvonást nyolc ponttal kezdte a Málaga, ekkor már tíz pont fölé nőtt a különbség. Az egész második negyedben csak egy mezőnypontja – egy duplája – volt a magyar…
Gyerekkori csapatához igazolt a rutinos középpályás…