Gazdaság: Varga Mihály: A forint az erősebbik arcát mutatja, nem kell sietni az euró bevezetésével

Gazdaság: Varga Mihály: A forint az erősebbik arcát mutatja, nem kell sietni az euró bevezetésével

381 forint/eurós árfolyamra van tervezve a 2024-es költségvetés – ezt Varga Mihály közölte. A pénzügyminiszter a Világgazdaságnak adott interjújában úgy fogalmazott:

Eddig jól állunk, manapság a forint épp az erősebbik oldalát mutatja.

Varga arról is beszélt, hogy mivel a kormány továbbra sem tudott megállapodni az EU-s forrásokról az Európai Bizottsággal, a bizonytalanság kihat a forint árfolyamára.

A miniszter itt megragadta az alkalmat, és újból elmondta a kormány narratíváját, miszerint ők minden elvárt feltételt teljesítettek, a Bizottság mégsem utalja a helyreállítási alap pénzeit.

Magyarázhatatlannak tartom, hogy három évvel a Covid megjelenése után még mindig vannak országok, köztük Magyarország, amelyek nem kapták meg a nekik járó támogatást. Lassan a program törlesztési szakaszba lép, így az a lehetetlen helyzet állhat elő, hogy Magyarország törleszt a felvett hitelekért, miközben még nem jutott hozzá sem a vissza nem térítendő támogatáshoz, sem a hitelrészhez

– magyarázta Varga.

Arra a kérdésre, hogy egyszerűbb lett-e volna az elmúlt egy év, ha Magyarország eurót használ, azt felelte: „valószínű egyszerűbb lett volna”, de gyorsan hozzá is tette:

az euró nem csodaszer, nem ettől lesz jobb vagy rosszabb egy gazdaság állapota. Ami igazán számít, az a gazdaságpolitika minősége és hatékonysága. A cseh gazdaság jobban teljesít, mint a szlovák, holott a szlovákoknál euró van, a cseheknél meg saját deviza.

Bár az interjú készítője felvetette, hogy a Költségvetési Tanács elnöke szerint jövő év végére teljesítheti Magyarország az euró bevezetésének feltételeit, Varga ez ügyben óvatosan fogalmazott. Azt mondta:

Gondolkozni kell a lehetőségen, de kapkodnia a kormánynak ebben a kérdésben nem szabad.

Az interjúban egyebek mellett azt is kijelentette a pénzügyminiszter, hogy:

  • a beruházási stop hatását nem kell túldramatizálni, mivel Magyarország beruházási rátája így is 28,5 százalék, ami a legmagasabb az Európai Unióban;
  • a csok szigorítása nem a költségvetés nehéz helyzete miatt történt, Varga szerint nagyságrendileg ugyanazt az összeget fogják más formában lakástámogatásokra költeni (hogy mi ez a más forma, arról nem beszélt);
  • jövőre biztosan reálbér-növekedés lesz, a nyugdíjak pedig meg fogják tartani az értéküket.

HVG