Bekérették a dél-koreai külügyminisztériumba a szöuli orosz nagykövetet a Phenjan és Moszkva közötti tárgyalások miatt

Bekérették a dél-koreai külügyminisztériumba a szöuli orosz nagykövetet a Phenjan és Moszkva közötti tárgyalások miatt

MH/MTI
2023. szeptember 19. kedd. 18:17

Csang Ho Dzsin, a dél-koreai külügyminisztérium tárcavezető-helyettese kedden bekérette Andrej Kulik szöuli orosz nagykövetet, tiltakozásul az Észak-Korea és Oroszország közötti fegyvereladásról és katonai együttműködésről szóló, feltételezett megállapodások miatt – jelentette be a dél-koreai külügyminisztérium.

„Határozotton felszólítjuk Oroszországot, szüntessen be minden együttműködést Észak-Koreával, és tartsa be az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) határozatában foglaltakat” – áll a tárca hivatalos közleményében.

Csang egyúttal felelőségteljes viselkedésre szólította fel Moszkvát, és nyomatékosan emlékeztette a nagykövetet arra, hogy Oroszország a BT állandó tagjaként vezető szerepet vállalt az atomsorompó keretrendszerének kidolgozásában, ezért felelősséggel tartozik ennek maradéktalan betartásában is.

A miniszterhelyettes a találkozón leszögezte: Szöul – a nemzetközi közösséggel együttműködve – határozott választ ad minden, a nemzetbiztonságát érő fenyegetésre, és hozzátette, hogy ezen lépések súlyos következményekkel járhatnak a dél-koreai-orosz kapcsolatokra nézve is.

Szöul aggodalmát fejezte ki Kim Dzsong Un észak-koreai vezető múlt heti oroszországi látogatása miatt. A zárt ajtók mögött folyó tárgyalásokról olyan információk szivárogtak ki, amelyek szerint Phenjan tüzérségi lőszerek és páncéltörő rakéták szállításáról állapodott meg Moszkvával. Amerikai médiajelentések szerint Moszkva – cserébe a katonai eszközök biztosításáért – élelmiszersegélyek mellett műholdtechnológiát és atommeghajtású tengeralattjárókkal kapcsolatos technológiát adhat át Phenjannak.

Csang kedden közölte Kulikkal, hogy Szöul „együttműködve a nemzetközi közösséggel, határozott intézkedéseket fog hozni a nemzetbiztonságát érintő fenyegetések „kivédésére”, amely komoly hatással lehet a dél-koreai-orosz kapcsolatokra – tette hozzá.

Írta a Magyar Hírlap