Amerikai zsidó vezető köszönetet mondott Magyarországnak Izrael támogatásáért

Amerikai zsidó vezető köszönetet mondott Magyarországnak Izrael támogatásáért

MH/MTI
2023. október 14. szombat. 23:00

A külpolitikai szakértő, korábbi kongresszusi képviselőjelölt a magyar közmédiának Floridából adott interjúban elmondta, hogy a múlt hét végén Budapesten járt, ahol kormányzati politikusokkal is találkozott, akik arról biztosították, hogy Magyarország Izrael, a zsidó közösségek és a zsidó-keresztény értékek mellett áll. Megállapította, „tudjuk, hogy a világ Izraelt kezdi elítélni, amikor elkezdni a válaszcsapást, mert ez így szokott lenni”, ugyanakkor hozzátette, hogy a magyar vezetők és értelmiségiek arról biztosították, hogy Magyarország akkor is ki fog tartani izraeli barátai mellett.

Az amerikai zsidó politikai vezető kifejtette, hogy az Egyesült Államok minden kétséget kizáróan határozottan Izrael Állam mellett áll, a mindenkori politikai vezetés irányultságától függetlenül. Az Egyesült Államok és Izrael közötti szövetséget „sziklaerősségűnek” nevezte, ami sok év óta nagyon erős. Úgy vélte, hogy a Biden-adminisztráció első reakciója nagyon lassú volt, valamint a tűzszünetről szóló felhívások elhibázottak voltak, ugyanakkor megjegyezte, hogy amerikaiként nagyon örül annak, hogy az Egyesült Államok az elmúlt három napban határozott lépéseket tett, erőt mutatott fel Izrael védelmében.

Bryan Leib a múlt héten Budapesten részt vett, és felszólalt az Alapjogokért Központ által Izrael támogatásáról tartott konferencián.
 

Írta a Magyar Hírlap