Az apai figyelem óriási hatással van a gyerekekre

Az apai figyelem óriási hatással van a gyerekekre

Lesznek esték, amikor ki kell hagyni a meccset a haverokkal, lemondani a koncertet, és helyette a szőnyegen ülve török basát rajzolni, prüntyögve építeni a vonatpályát, ezredszer is elolvasni a kis Vilkó történetét, vagy minden fellelhető fazékból, lábasból dobfelszerelést építeni a konyhában, anya legnagyobb örömére. Az együtt töltött perceket a kicsik mosollyal, öleléssel hálálják meg, de egy friss kutatás szerint még ennél is több pozitív hatása van, ha szabadidőnket gyermekeinkre fordítjuk.

Az Egyesült Királyságban a Leeds-i Egyetem által vezetett kutatás szerint a gyerekek jobban teljesítenek az általános iskolában, ha apáik rendszeresen időt szánnak rájuk, mesélnek nekik, rajzolnak, énekelnek, egyszóval tartalmas időt töltenek együtt.

A kutatók öt- és hétévesek iskolai teszteredményeit vizsgálták, amihez mintegy ötezer kétszülős háztartás adatait vették alapul. Ezekben a családokban a 2000-2002 között született gyermekekre fókuszáltak, ahogy haladtak előre a tanulmányaikban.

A kutatás szerint azok az apák, akik rendszeresen rajzoltak, játszottak és olvastak hároméves gyerekeikkel, segítették őket jobban teljesíteni az iskolában ötéves korukra.

Az apák bevonódása ötéves korban szintén javította a hétévesek kulcsfontosságú szakaszértékeléseinek eredményeit. Ehhez pedig nem szigor kellett, csak következetes kitartás, amivel minden este előkerült valamilyen mesekönyv, vagy volt idő a közös játékra.

Helen Norman, a kutatás vezetője elmondta: „Az anyák még mindig hajlamosak a fő gondozói szerepet betölteni, ezért többet foglalkoznak a gyerekekkel, de ha az apák is aktívan részt vesznek ebben, jelentősen növekszik a kicsik esélye a jobb jegyekre az általános iskolában. Ezért fontos, hogy bátorítsuk és támogassuk az apákat, hogy már korai szakaszban osszák meg a gyermekgondozási feladatokat az anyával.”

Mindegy ki vagy, ugyanúgy működik

Az apák bevonódása pozitívan hatott gyermekeik iskolai teljesítményére a gyermek nemétől, etnikai hovatartozásától, az iskolai évfolyamon belüli korától és a háztartás jövedelmétől függetlenül, a jelentés szerint.

A kutatók javasolják, hogy az apák szánjanak annyi időt, amennyit csak tudnak a gyerekeikre, mert ez egyfajta befektetés a későbbi időkre, és sokat jelenthet a gyerekek egészséges mentális fejlődése szempontjából. Nem kell órákra gondolni, egy gyerek számára pár perc is óriási dolog, a kutatás szerint ennyi idő is javíthatja a gyerekek iskolai teljesítményét.

Írta a Magyar Hírlap