Sport: A Sevilla FC elvinné a magyar válogatott kulcsemberét

Sport: A Sevilla FC elvinné a magyar válogatott kulcsemberét

Az Eurosport cikke szerint a spanyol klub képviselői Németországba utaztak, hogy találkozzanak a Freiburg embereivel. A spanyolok előbb fél évre vennék kölcsön a magyar válogatott futballistát, majd kötelező vételi opcióval véglegesítenék a szerződtetését. A németek azonban nem szeretnék eladni Sallait, ugyanis remek formában van, emellett a posztján játszó Ritsu Doan az Ázsia-kupán vesz részt a japán válogatottal, a január 24-i utolsó csoportmeccsig mindenképpen, így ebben a hónapban már nem léphet pályára a Bundesligában.

A nyári átigazolási időszakban több csapattal – egyebek mellett a Fiorentinával, a Lazióval, és a Marseille-jel is szóba hozták Sallai Rolandot, majd a szaúdi bajnokságban szereplő el-Áttifak is érdeklődést mutatott iránta. A szaúdi ajánlat állítólag Sallai fizetésének ötszöröséről szólt, ő azonban úgy döntött, hogy marad a német csapatnál.

Előbb fél évre kölcsönvennék, majd kötelező vételi opcióval véglegesítenék a szerződtetését.

#Sky Info: FC #Sevilla will Roland #Sallai vom SC #Freiburg.
Spieler offen für Wechsel, findet Sevilla interessant.
ABER: Freiburg will ihn nicht abgeben. Offensive dünn besetzt, auch weil #Doan bei den Asienspielen ist.
Bisher noch kein Angebot eingegangen@SkySportDE
Az őszi szezonban ugyan egy kisebb sérülés hátráltatta, de klubcsapatában 18 mérkőzésen 5 gólt, míg a válogatottban 6 tétmérkőzésen 2 gólt szerzett – köztük a Szerbia elleni hazai mérkőzés győztes találatát. Eredményes volt továbbá a Csehország elleni, 1–1-re végződő barátságos találkozón is.

Írta a HVG