F1-Archív: Raikkönen a Ferrarinál maradna

F1-Archív: Raikkönen a Ferrarinál maradna

2023: Az Alfa Romeo bejelentette, hogy miután Frederic Vasseur immár a Ferrarit irányítja, Alessandro Alunni Bravit nevezik ki az F1-es csapat vezetőjévé – igaz, a pontos titulusa csapatképviselő lesz.

2022: Változik a versenyhétvégék menetrendje: megszüntetik a hagyományos csütörtöki médianapot, helyette péntek reggel találkoznak a sajtóval a Formula-1-es versenyzők. Monaco tradicionális pénteki pihenőnapját is átadják a múltnak 2022-ben, a téli tesztek időpontjait pedig megerősítették.

2021: Toto Wolff szerint erősebbé válik a Red Bull azzal, hogy szerződtették Sergio Perezt. A világbajnok Mercedes csapatvezetője úgy véli, az energiaitalosok nagyobb fenyegetést fognak jelenteni rájuk 2021-ben az új igazolásuknak és a Honda várható előrelépésének köszönhetően.

f1-perez-2021

2020: Dr. Helmut Marko szerint Max Verstappen érettsége bőven átlag feletti, és azt is elárulta, hogy az első pillanattól kétségtelen volt számára, mekkora tehetséggel is áll szemben a holland személyében.

2019: Nico Hülkenberg eddig teljesített 156 nagydíja során még soha nem állhatott dobogóra, ám Carlos Sainz. Jr. szerint ez azért van, mert még nem ült egy élcsapat autójában. Egykori csapattársa szerint egy nagyobb istállónál jobban elismernék a német pilótát.

2018: Alain Prost szerint Esteban Ocon jobb volt, mint Max Verstappen. A franciák legendája azért gondolja így, mert Force Indiánál első teljes szezonját futó pilóta sokakat meglepett 2017-es remek teljesítményéve, ami elég meggyőző volt.

2017: Alonso szerint hihetetlen amit a Mercedes elért. A kétszeres F1-es világbajnok úgy véli, hogy a német márka még mindig a 2014-es szezonból él, mivel egy teljes évvel előbb kezdték el fejleszteni a motorjukat, mint a többiek.

2016: Gené Haas szerint Austin meg fog menekülni. A sportág színpadára idén először lépő amerikai F1-es csapat tulajdonosa szerint a sportág eléggé sikeres ahhoz a texasi fővárosban, hogy ne hagyják veszni a nagydíjat.

2015: Készen áll visszatérni az élmezőnybe a Lotus. A csapat ma váratlanul közölte első képeit új F1-es autójáról, az E23-ról. Vezérigazgatójuk arról beszélt, hogy az új Mercedes motoroknak köszönhetően visszatérhetnek az őket megillető helyre.

f1-lotus-2015

2014: Esteban Gutierrez irányt mutatna a Saubernek. A fiatal versenyző második szezonjára készülve már jóval magabiztosabban fogalmazta meg céljait, mint egy évvel korábban. Állítása szerint sikerült tanulnia a tavalyi hibákból, és idén a csapat hasznos tagja szeretne lenni.

2013: Daniel Ricciardo akár a Ferrari pilótája is lehet a jövőben. Az ausztrál versenyző szerint nem zárhatjuk ki, hogy jövőre a Red Bull, vagy akár a Ferrari színeiben fog versenyezni. Utóbbit azért is jó választásnak gondolná, mert olasz felmenőkkel rendelkezik.

2012: A Williams-istállóból kiszoruló, így a Formula–1-től 19 év után elköszönő Rubens Barrichello nem sokáig tétlenkedett, csütörtökön már az Egyesült Államokban járt, ahol üléspróbán vett részt az IndyCarban szereplő KV-istállónál.

2011: A Virgintől szerezhet gumitesztelőt a Pirelli. Pedro de la Rosa mellett a Virgintől menesztett Lucas di Grassi lehet idén a gumibeszállító tesztpilótája. A brazil csak egy idényt tölthetett a Forma-1-ben, helyére ugyanis Jerome d’Ambrosiót ültették.

2010: Bár sokáig úgy tűnt, hogy a Sauber motorszállítója, a Ferrari Giancarlo Fisichellát juttatja be a csapathoz, a tulajdonos-főnök, Peter Sauber elárulta, hogy épp a maranellói kötődés miatt nem választotta az olasz veteránt.

2009: Jelentős pénztől eshet el a Renault istállója. A csapat és több F1-es nagydíj névadó szponzora, az ING ugyanis hamarosan újraértékeli a sportban vállalt szponzori szerepét. Erről a pénzintézet szóvivője nyilatkozott.

f1-raikkonen-ferrari

2008: A Ferraritól vonulhat vissza Kimi Raikkönen. A címvédő meg van győződve róla, hogy már nem fog másik csapatnál vezetni karrierje során. Vagy 2009 végén, vagy később, de mindenképp a Ferraritól vonul vissza.

2007: Felipe Massa összetörte az új Ferrarit egy teszt során. A brazil pilóta Vallelungában a célegyenes előtti kanyarban csúszott a védőfalnak, szerencsére sértetlenül úszta meg az ütközést.

2006: A Super Aguri F1 csapata ott lesz a 2006-os Forma-1-es szezonban, miután az FIA késve ugyan, de megadta számukra az engedélyt. A csapat, amelyről először a tavalyi Japán Nagydíj előtt pletykáltak, eredetileg nem kapott helyet a nevezési listán.

2005: Michael Schumacher még egy Minardiban is erős lenne és kitűnne a mezőnyből. Ezt a szakíró, Mark Blundell állította, aki úgy véli ebben a szezonban is a Ferrari lesz a legerősebb.

2004: Megegyezik a Ferrari F2004 alapvető tervezési filozófiája az elődeivel. Rory Byrne tervező a csapat bemutatóján összegyűlt vendégeknek elmondta, hogy az autó minden területét átdolgozták annak érdekében, hogy a teljesítmény terén további előrelépést tegyenek.

2003: Kétéves szerződést kötött a sportruházati óriás Puma AG és a Minardi F1-es csapat, melynek értelmében a német székhelyű vállalat az olasz istálló hivatalos versenyruházati partnere lesz.

formula.hu