Az F1 már nem tudja megszerezni a legjobb mérnököket?

A költségsapka 2021-től van jelen a száguldó cirkuszban, mely jelenleg 145 millió dollárban korlátozza a csapatok éves költségvetését. Hozzá kell azonban tenni, hogy nem ennyire egyszerű ez a szabály, egyes költések ugyanis nem képezik a költségsapka részét, ám a regula célja összességében az, hogy a csapatok költéseit egyenlőbb szintre hozza.

Míg a kisebb csapatok éves költségvetése el sem éri a költségsapka felső határát, a nagyobb istállóknál komoly nehézségeket okoz a három évvel ezelőtt bevezetett szabályozás.

„Van egy olyan rejtett veszélye a költségsapkának, amire talán senki nem gondolt korábban. Mindeddig az F1-ben dolgoztak a világ legjobban fizetett mérnökei, és már az egyetemekről el tudtuk csábítani a legtehetségesebb hallgatókat. A költségsakpával és a jelenlegi inflációval már ez nem áll fenn, ráadásul a költségsapka nem is követi az infláció mértékét” – mondta Adrian Newey egy exkluzív interjúban a RacingNews365-nek.

„Egyes tech-startupok már magasabb fizetéseket tudnak kínálni nálunk, szóval ebben a tekintetben többé nem mi vagyunk a legjobbak. Ez a trend a meglévő embereinknél is megfigyelhető, több szakembert elveszítettünk már, akik különböző technológiai cégek miatt hagytak el minket.”

„Ez egy valós probléma a sport számára, nem csak mi szenvedünk azzal, hogy elcsábítsuk a világ legjobb mérnökeit. Mindezek miatt a magas fizetéssel szemben próbálunk a nagyobb hangsúlyt fektetni a sport iránti szenvedélyre, amikor új embereket akarunk magunknál tudni” – tette hozzá Newey.

Jelenleg egyébként nincs tervben a költségsapka szabályozását módosító tervezet.

formula.hu