A krikettsztár marad a börtönben

A krikettsztár marad a börtönben

MH/MTI
2023. augusztus 30. szerda. 14:34

A rendkívül népszerű egykori krikettsztárból lett politikus ellen több mint kétszáz ügyben indítottak eljárást azóta, hogy 2022 áprilisában bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták. A politikus úgy véli, hogy ezek politikai indíttatásúak, és azt célozzák, hogy megakadályozzák az újraválasztását.

„Imrán Hán fogva tartását (…) 14 nappal meghosszabbították” – mondta egyik ügyvédje, Szalman Szafdar az AFP francia hírügynökségnek a fővárostól mintegy 60 kilométerre lévő Attok börtön előtt, ahol augusztus 5-e óta tartják fogva.

Kedden egy iszlámábádi bíróság felfüggesztette a korrupció miatt rá kiszabott hároméves börtönbüntetést, amely miatt bebörtönözték, és amely miatt nem indulhat a következő választásokon, és elrendelte óvadék ellenében történő szabadon bocsátását. E döntés ellenére azonban Hánt nem engedték azonnal szabadon, mivel korábban már bebörtönözték abban az ügyben, amely miatt szerdán megjelent, anélkül, hogy ügyvédeit értesítették volna.

Ez utóbbi ügyben a 70 éves Hánt azzal vádolják, hogy kiszivárogtatta a pakisztáni nagykövet Egyesült Államokba küldött diplomáciai táviratának tartalmát, és azt politikailag kihasználta. A korábbi miniszterelnök állítása szerint ez az üzenet azt bizonyítja, hogy az Egyesült Államok összeesküvést szőtt a hatalomból való kiszorítására. A vádat Washington „fantáziadúsnak” tartotta, a pakisztáni hadsereg pedig visszautasította.

Az ügyben ugyanakkor őrizetbe vették pártjának, a Pakisztáni Igazságosság Párt (Tehrik-i-Inszáf /PTI) alelnökét, Mahmúd Sah Kuresit, egykori külügyminisztert is.

Hánt a hónap elején egy iszlámábádi helyi bíróság elítélte és három év börtönnel sújtotta azzal a váddal, hogy állami tulajdonban lévő drága ajándékokat tulajdonított el. Ezeket más országoktól kapta a 2018 és 2022 közötti miniszterelnöki megbízatása idején. Néhány nappal később a választási bizottság emiatt öt évre eltiltotta őt attól, hogy részt vegyen bármilyen választási szavazáson.

Elméletileg a választásoknak novemberben kellene lezajlaniuk, de a hatóságok felvetették, hogy elhalaszthatják.

Írta a Magyar Hírlap