Itthon: Donáth Anna ismét beleállt a DK-ba, szerinte Gyurcsány „gúzsba köti az ellenzéket”

Itthon: Donáth Anna ismét beleállt a DK-ba, szerinte Gyurcsány „gúzsba köti az ellenzéket”

A Momentum politikusa szerint Gyurcsánynak és a DK-nak „lett volna lehetősége az elmúlt bő évtizedben tisztára mosni a saját nevét és hitelét”.

Folytatódott Donáth Anna, a Momentum de facto vezetőjének hadjárata a DK ellen: miután október végén publicisztikában mondta azt Gyurcsány Ferencékről, hogy a Fideszhez hasonlóan „a hazugság kultúráját” képviselik, majd különböző interjúkban fejtegette, hogy a DK stratégiája helytelen és nem akarnak a párt „KDNP-je lenni”, vasárnap a Momentum küldöttgyűlésén úgy fogalmazott:

a DK gúzsba köti az ellenzéket”.

Donáth szerint ma nincs hitele az ellenzéknek, de csak részint azért, mert a Fidesz 13 éve járatja le a pártokat: szerinte a másik ok a Demokratikus Koalíció és elnöke, akinek nevét nem mondta ki (és saját pártja felelősségét sem említette meg a hitelességi válságban – a szerk.). Az EP-képviselő szerint Gyurcsánynak és a DK-nak „lett volna lehetősége az elmúlt bő évtizedben tisztára mosni a saját nevét és hitelét”.

© Momentum Mozgalom

De – mint mondta –, „Azt látjuk, hogy nemhogy a korábbi hibákért nem vállalják a felelősséget, de újra és újra elkövetik ugyanazokat. Hazugsággal kampányolnak, és a kritikára fittyet hányva tévedhetetlennek hitetik magukat.” Hozzátette: a Momentum ez ellen, az állítása szerint Fidesz és a DK által képviselt politikai kultúra ellen alakultak meg pártként, és a 2022-es összefogással félretették saját céljaikat, de a vereség után szerinte kiderült:

ez zsákutca volt és meg kell változtatni az ellenzéki oldalt is”.

Szerinte a DK aktív szerepet vállalt a Jobbik feldarabolásában, elszívta az MSZP szavazóit és az LMP-t saját KDNP-jeként kezeli. Elmondta: azt szeretné, ha az önkormányzati választásokon minden településen és budapesti kerületben egy ellenzéki jelölt legyen a fideszessel szemben, de nem mindenki felel meg „a kormányváltáshoz szükséges politikai kultúra minimumelvárásainak”, ezért is kértek az MSZP-s Horváth Csaba vezette Zuglóban előválasztást.

Az ellenzéki összefogásról hosszabban is beszélgettünk a Fülke október végi adásában:

HVG