Túlhevült gumik miatt bukhatta a pole-t Leclerc

Charles Leclerc a szombat délelőtti sprintet követően vasárnap is az első sorból várhatja a piros lámpák kialvását, hiszen a második helyre kvalifikálta magát az időmérőn. A Ferrari pilótája úgy érezte, hogy a legjobbat hozta ki az autóból:

„Annyira a határon éreztem magam” – kezdte értékelését Leclerc. „Nagyon szoros volt a Q3-ig, ahol elkezdtünk az utolsó 1-2 tizedért küzdeni. Elkezdtük elveszteni a gumikat a második és a harmadik szektorban, mert eléggé túlhevítettük őket.”

„Az első szektort jónak éreztem, de a másodikban és a harmadikban túl sokat veszítettünk. Ma ott veszítettünk időt, de a verseny hosszú lesz holnap. Ma reggel jó tempót mutattunk, úgyhogy remélem több nyomást tudunk majd Maxra helyezni” – magyarázta a monacói, aki különösebb gond nélkül végzett másodikként a miami sprinten.

A pontverseny harmadik helyén álló versenyző elmondta, hogy az a tervük, hogy az első körben megpróbálja megelőzni Verstappent. Ha ez nem jönne össze, akkor igyekszik majd DRS-távolságban maradni: „A DRS nagyon erős itt, és ha elvesztjük az első körben, akkor mindig nehéz visszakerülni abba a távolságba. Nem veszíthetjük el, de a legelső a rajt. Ma reggel volt már egy jó, és holnap igyekszem egy még jobbat összehozni.”

formula.hu