Az EU-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli ülésen tárgyalnak kedden az izraeli helyzetről

Az EU-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli ülésen tárgyalnak kedden az izraeli helyzetről

MH/MTI
2023. október 9. hétfő. 16:35

Peter Stano, az Európai Bizottság külügyekért felelős szóvivője a testület hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a tanácskozásra az ománi fővárosban, Maszkátban kerül sor. Mint mondta, az EU épp a közel-keleti városban veszt részt az Öböl-menti Együttműködési Tanács rendes közös tanácskozásán, tehát az uniós tagországok számos minisztere már a helyszínen van, a többiek pedig videókonferencián keresztül csatlakoznak az informális egyeztetésekhez.

Stano felhívta a figyelmet, hogy rengeteg diplomáciai tevékenység folyik mind a tagállamok és az EU részéről, mind pedig nemzetközi szinten a külföldi partnerekkel. Josep Borrell szombat óta kapcsolatban áll Izrael, Egyiptom, Jordánia, Szaúd-Arábia és Jordánia külügyminisztereivel és a Palesztin Hatóság miniszterelnökével. Továbbá közös telefonbeszélgetést folytatott az Egyesült Államok, Németország és Olaszország külügyminisztereivel a helyzet kezelése érdekében – tette hozzá.

Akármennyire is nehéz párbeszédet kialakítani a felek között, az EU végső célja az, hogy lehetővé tegye az izraeliek és a palesztinok számára, hogy békében és együtt élhessenek, anélkül, hogy olyan drámai, terrorista eseményeken kellene keresztülmenniük, mint amilyeneknek szombat óta tanúi vagyunk – fogalmazott Peter Stano.

A Palesztinának nyújtott uniós segélyekkel kapcsolatos kérdésre Eric Mamer, a testület vezető szóvivője hangsúlyozta: az EU semmilyen módon nem finanszírozza a Hamászt vagy akármilyen tevékenységét.

„A bizottság jelenleg azt elemzi, hogy a tragikus események hogyan befolyásolják a jelenlegi és jövőbeli fejlesztési támogatásokat” – tette hozzá.

Szavai szerint az EU nagyon szigorú szabályokat alkalmaz az uniós pénzeszközök kedvezményezettjeinek átvilágítására és ellenőrzésére, és nem támogat „sem közvetlenül, sem pedig közvetve” egyetlen olyan csoportot vagy személyt sem, amely vagy aki az EU-ban terroristaként azonosított szervezethez kapcsolódik.

Írta a Magyar Hírlap