Gulyás tudja, miért hívták meg a holokauszttagadó iráni elnököt, de nem mondja meg
Gulyás Gergelynek megnyugtató választ adott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora arra a kérdésre, hogy…
Gulyás Gergelynek megnyugtató választ adott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora arra a kérdésre, hogy miért hívták meg Budapestre előadást tartani a holokauszttagadó Mahmud Ahmadinezsád volt iráni elnököt – derült ki a csütörtöki kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter viszont nem mondta meg, mégis mi volt ez a „megnyugtató” válasz, vagyis a botrányos látogatás valódi indoka….
Dr. Helmut Marko a Ferraritól, Christian Horner a McLarentől tart, és mindketten úgy érzik, hogy szombaton lehet megnyerni a vasárnapi versenyt is.
Az olimpiai bajnok kajakos klubja is vizsgálja az ügyet.
„Teljesen valótlan, hogy a hiánypótlások bekérése a kifizetések késleltetését szolgálná, ennek a feltételezésnek nincs semmilyen alapja. A szokásos uniós eljárásrend szerint az RRF pályázatok esetében is előfinanszírozza a kormány a kedvezményezettek számára a forrásokat” – közölte a területfejlesztési minisztérium a hvg.hu-val azzal kapcsolatban, hogy a Napenergia Plusz pályázat számos kedvezményezettje az ügyintézés lassúságára panaszkodott. A…
Elképesztő történetet mondott Mario Andretti: szerinte Greg Maffei konkrétan kimondta, hogy mindent megtesz azért, hogy a projekt sose kerülhessen be az F1-be.
Népes magyar válogatott vesz részt az idei szumó Európa-bajnokságon. A Magyar Sumo Szakszövetség információi szerint a Loutrakiban rendezendő Eb-n több magyar is éremesélyesként lép küzdőtérre. Ancsin László elnök kiemelte, az utóbbi időben több nagy világversenyen is bizonyítottak a magyarok. „A legutóbbi világbajnokságon és a Küzdősportok Világjátékán is volt magyar dobogós. Felkészült, és sikeréhes csapat utazik…
Gyurcsányozós, brüsszelezős, baloldalazós, háborúzós és rendkívül hosszú interjút adott Szentkirályi Alexandra a Mandiner hetilapnak. A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje azt állítja, „ingfelgyűrős munkára” készül, Budapestről pedig világos elképzelései vannak, milyennek szeretné látni. A kormánypárti politikus szerint miközben a Fidesz vezette kormány sok fejlesztést hajtott végre Budapesten – ezek közül a Városligetet, az Operát, a Nemzeti Táncszínházat, illetve…
Parc Fermé: Kártérítést kapott Schumacher családja egy újság mesterséges intelligenciás „interjúja” miatt
Az ügynöke már új lehetőségről tárgyal…?
Egy egész napos parkolás közel százezer forint lehet. Párizs büntetni fogja a túl nehéznek ítélt autókat. A városi tanács, jóváhagyva a korábbi népszavazás eredményét, megszavazta azt az intézkedést, amely szerint a normál díj háromszorosa vonatkozik majd hamarosan rájuk – írja a LeFigaro. Ami a konkrétumokat illeti: október 1-jétől az 1,6 tonnánál nagyobb tömegű belső égésű…